A vallás a jóság érzése, olyan áradó szeretet, mint egy folyó, élő és örökké mozgásban van. Abban az állapotban meglátjuk, hogy eljön a pillanat, amikor már nincs szükség további keresésre. Ennek a keresésnek a vége valami teljesen másnak a kezdetét jelenti. Isten, az igazság és a jó érzés keresése nem azonos a jóság és alázat gyakorlásával, hanem olyan va­laminek a kutatása, amely felülemelkedik az elme felfedezésein és trükkjein. Ez azt jelenti, hogy érezni fogunk valamit, benne élünk, vele létezünk - ez az igazi vallás. Ezt viszont csak akkor valósíthatjuk meg, ha elhagyjuk a magunknak ásott medencét, és belevetjük magunkat az élet hömpölygő folyamába. Az élet ezután lenyűgöző módon fog óvni bennünket, így magunkra már nem kell vigyáznunk. Az élet magával sodor, mivel részévé válunk. Nem lesz probléma a biztonsággal, azzal sem kell törődni, mit mondanak, vagy nem mondanak az emberek. Ez az élet szépsége.

Soha senki sem fog új életet kezdeni, mert azt a spongyát, amellyel éltünk tábláját letörölhetnénk, soha nem fogják fölfedezni.

Ha elhal benned az élet iránti érzéki szenvedély, az majdnem olyan, mintha magad is kimúlnál! Mi értelme annak, hogy kedvetlenül lézengj a világban?

A vagy-vagyot az élet nem ismeri. Minden nyitott, minden egymásba folyik.

Ne félj, kislányom, azt mondja, ne félj. Az élet lármás, de az emberek jók.